Másik oldal

Az oldal indulásakor eldöntöttem, hogy minden hónapban szeretnék kirakni egy vendég bejegyzést is, ahol másfajta perspektíván keresztül kerülnek bemutatásra dolgok. Az első nem is lehetne különlegesebb, hiszen a Drága Feleségemet kértem fel, hogy írjon néhány sort arról, milyen az élet egy informatikus mellett. Ezzel együtt szeretnék minden Kedves Olvasónak nagyon Boldog Karácsonyt és Kellemes Ünnepeket kívánni. Az oldal most egy pici időre megpihen, de januártól még egy fokozattal feljebb kapcsolunk. Várlak vissza Titeket! Addig is sok szeretettel ajánlom az első vendég bejegyzést.

Milyen az élet egy informatikus mellett?

Ha egy szóval kellene azt megfogalmaznom, hogy milyen (zseb)informatikus feleségnek lenni, az a nehéz lenne. Amikor a "milyen napod volt" kérdésre egy olyan választ kapsz, amiből egyedül a kötőszavakat érted, de mégis próbálsz úgy nézni, mintha értenéd. Amikor hallod a meeting-et és nem jössz rá, hogy magyarul angolul vagy valami informatikai nyelven folyik a diskurzus. Amikor kapsz egy képet, amin legalább három laptop, egy telefon és egy tablet szerepel bekapcsolva. Még hogy a férfiak nem tudnak egyszerre több helyre figyelni. Amikor várod, hogy ma biztosan lefekszik időben, majd hajnal kettőkor ébredve hallod, hogy még mindig beszél ezen a fura egyveleg nyelven. Amikor hajnalban arra ébredsz, hogy a fejed alatt zizeg az órája, mert valami éles gubanc van. Amikor az ébresztő (ami természetesen okos) valamilyen okból fél órával hamarabb csörög, majd rá egy percre ügyeletből hívják. Az egyetemet együtt küzdöttük végig, ki-ki a saját világában. Vizsgák, zh-k előtt próbáltunk a másiknak minél inkább segíteni. Elméleti matek vizsgája előtt (már a szóösszetétel is borzalmas szerintem), a leírt tételeket kellett meg hallgatnom. A második után kérdeztem meg, hogy oké, ezt mégis, hogy lehet bírni, mert csak attól meg fájdult a fejem, hogy hallgatlak, és sem megértenem, sem vissza mondanom nem kell. És ebből volt még egy félévnyi. Cserébe ő is hallgatta a latin növényneveket.

Az összes nehézség és bosszúság ellenére is mérhetetlenül büszke vagyok arra, amit és ahogyan csinál. Amikor csillogó szemekkel beszél a munkájáról, hogy ismét Őt hívták, mert tudták, hogy meg fogja tudni oldani. Amikor örömmel meséli, hogy milyen új projektje van, és mit kell csinálnia. Amikor végre kész lett a weboldala, amim hónapokon keresztül dolgozott. Csillogó szemekkel mutatta, hány emberhez jutott el, és az összes többi statisztikát. Én szoktam lenni a próbababa, szerinte, ha én meg tudom csinálni, ami egy-egy témában le van írva, akkor azt bárki. Szeretem, amit itthon "barkácsol" az okos kütyüjeivel. Amikor reggelente csörög az ébresztőm (főleg, ha beállítanám, hogy érzékelje mikor lenne optimális felkelnem, de ehhez túl gyakran van lemerülve az órám), felkapcsol az éjjeli lámpám is, így nem ég ki a retinám rögtön. Szeretem, hogy a nappaliba naplemente után mozgásérzékelős a lámpa (na jó, azért néha kapálózni kell hozzá, máskor meg a kutyát is érzékeli a maga 30 cm-es magasságával). Előfordult, hogy megkérdeztem tőle, ha egyszer amnéziája lesz, ugye manuálisan is fog működni itthon valami?!

Elég sokszor hangoztatom, hogy soha többet nem kezdek informatikussal, de nem cserélnék senkivel. Igaz, ha bármi informatikai nyűgöm van, mindig én vagyok az utolsó, de ugyebár a suszternek lyukas a cipője.